Recommendation of students working in leading positions


Sok sikertelen angoltanfolyamon túl úgy gondoltam, hogy még egyszer nekirugaszkodom a tanulásnak. (Lehet, ha tíz évvel korábban találkoztunk volna, akkor több kárt tudtak volna tenni az angol “nemtudásomban”…) A legfontosabb célomat elértem: azt szerettem volna, hogy üzleti partnereimmel gátlások nélkül tudjak beszélni, s az egyhónapos intenzív tanfolyam végén valóban az angolul történő megszólalási magabiztosságom szempontjából éreztem a legnagyobb haladást. Ez talán annak is köszönhető, hogy párhuzamosan foglalkozott velem egy angol- és egy magyar anyanyelvű tanár. Mindemellett Önökről – mint tanárokról és emberekről – is jó emlékeket őrzök.

Sterk Pétera Szonda-Ipsos vezérigazgatója

…amikor az ember egy ilyen idő- és energiaigényes dologra szánja rá magát, hogy napi tizenórás munka mellett nyelvet tanul, akkor nyilván eredményt akar elérni. Nos, én el tudtam érni. A tudás megfelelő szintjére bizonyíték, hogy azóta a Renault egy olyan cégénél dolgozom, ahol a munkanyelv az angol. Ehhez olyan tanárok kellenek, akik nem csak hogy rendelkeznek a megfelelő tudással, de azt és az oktatás stílusát, rendjét és időpontját az oktatandó személyhez képesek alakítani. Egy vezető időbeosztása, terhelése eléggé változó tud lenni és ehhez alkalmazkodni kell. Szerintem a Babilonról szólva a szaktudás mellett ez, azaz a rugalmasság a másik kulcsszó.

Maróthy MiklósA Renault Hungária korábbi kereskedelmi igazgatója, a Renault Horvátország vezérigazgatója

Nagyon hasznosnak találtam a nyelvórákat. A rugalmas, személyre szabott tematika alkalmazkodott az igényeimhez. A haladás intenzitását csupán az angol tanulásra fordítható időm, energiám befolyásolta – jó érzés volt megélni, hogy csak rajtam múlik…

dr. Bönöczk Pétertudományos főmunkatárs, projektvezető Richter Gedeon Rt.

Referenciák

Számunkra minden partnerünk elégedettsége egyaránt fontos – referenciák, nem preferenciák: ugyanúgy büszkék vagyunk a nyelvóráink által kommunikatívvá vált cégvezetőinkre, mint magyar állampolgárságot szerző hallgatóinkra vagy épp sikeres nyelvvizsgát tevő felkészítőseinkre. Munkák igazi értelme és gyümölcse az elért eredményekben éppúgy látható és nyomon követhető, mint magában a folyamatban. Minden beérkező hallgató számára esélyt biztosítunk, hogy elérje a céljait, megvalósítsa az álmait vagy legalább is egy nagy lépéssel közelebb kerülhessen hozzá.